Ha van biztosítása a társasháznak, amiben lakom, szükséges a lakásomra is biztosítást kötnöm?

Ha van biztosítása a társasháznak, amiben lakom, szükséges a lakásomra is biztosítást kötnöm?

Tisztelt Érdeklődő !

Ez attól függ, hogy a társasház milyen biztosítást kötött az épületre. Ma már általános, hogy kiterjed az önálló albetétekre is a szerződés, de jellemzően csak az épületrészekre és a vezetékekre. A leggyakrabban előforduló károk általában biztosítottak (tűz, robbanás,vezetékes vízkár,üvegtörés, felelősségi káresemények ). A lakásban található ingóságokra jellemzően nem terjednek ki a társasházbiztosítások.Természetesen van erre is lehetőség, de még kevésbé van elterjedve. A saját ingóságainkat tehát önállóan szükséges biztosítani, célszerűen a társasház biztosítójánál.
Fontos azonban kiemelnem, hogy a társasházbiztosítások fedezettartalma az ingatlanra vonatkozóan eltérhet az igényeinktől , tehát szükség lehet kiegészítő épületbiztosítást is kötni például az alábbi esetekben:

  • alacsonynak véljük a társasház újraépítási egységárát, vagy lakáshitel esetén a folyósító bank nagyobb összegre kéri a biztosítást mint ami a társasház biztosításban szerepel
  • nem – vagy csak alacsony limittel térülnek a megkötött társasház biztosításban a tulajdonosok egymásnak okozott kárai
  • nincs benn a társasház biztosítási szerződésben a tároló, vagy a tárolóban lévő ingóság (téli gumi, kerékpár, szerszámok)

Javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a GPC szakmailag felkészült tanácsadóival akik a pontos igények megismerése után segítenek Önnek a legmegfelelőbb megoldás megtalálásában.